Kalandok, avagy ahogy itt nevezzük őket, vadászatok folyamatosan indulnak az oldalon. Néhányukat meghirdetjük előre, sok azonban igény szerint indul pl. új játékosoknak.

A vadászatok során majdnem biztos, hogy a résztvevőknek valamilyen természetfeletti jelenéssel kell megbirkózniuk, legyen az független, helyi eset vagy nagyobb jelentőségű esemény, például démoni szervezkedés.

Apropó szervezkedés: ebben sincs hiány, főképp nem a gonoszok részéről! A globális, azaz az egész világra kiható, nagy horderejű események is egyre inkább kibontakoznak.

Derinius, Lucifer első számú katonája karöltve indul Asmodeussal Lilith támogatására. Tervük Lucifer, a Fényhozó kiszabadítása.

A másik oldal sem tétlen, Castiel megkezdte küldetését a földön és Rafael arkangyal is rajta tartja szemét az eseményeken.

A staff mindig indít új vadászatokat, s lehetőség van arra is, hogy játékosok is indíthassanak saját kalandot, amit mesélnek. Vagy természetesen lehet egymással is játszani mesélő nélkül.



Induló kalandok, amelyekre lehet jelentkezni:

 

halaloshang


LA-ben Devlin McNicol zenekritikust holtan találják a lakásán. A nyomok alapján nem tudnak semmiféle erőszakos behatolásra következtetni, a biztonsági felvételek alapján pedig senki nem járt a lakásban aznap este.
McNicol halálát a kórházi boncjelentés szerint a szervezetében talált adrenalin mértéke kiugróan magas volt, aminek hatására megállt a szíve. A kórboncnok szavait idézve valami olyat élhetett át, aminek hatására halálra rémült.

Feladat: Kideríteni, hogy van-e valami köze a természetfelettinek a dologhoz és ha igen, akkor végére járni a lénynek.

Karakterek: Vadászok, magánnyomozók, esetleg a zeneipari bűnözésben nyomozó ügynökök.

Kalandmester: James Demon



Most folyó kalandok a fórumon:

megvaltas


Boston: Megváltás

Bryan Nash, a vámpír, hosszú keresés után híreket kap rég elveszettnek hitt párja, Nadia hollétéről. Bostonba utazik, ahol találkozik egy Lenore nevű vámpírral. Bryan megtudja, hogy a város vérszívói egy súlyos vámpírvírus utóhatásait nyögik.
Lenore szerint Nadia is megfertőződött, azonban az ellenanyag képlete valahol a lerombolt fészek romjai alatt, vagy az FBI irodájában található. Bryan-nek választania kell. Megpróbál bizonyítékokra bukkanni a romok között, vagy behatol az FBI irodába, és elfogását kockáztatva megpróbálja megszerezni az immár lezárt nyomozás iratit, melyek valószínűleg Sinclair ügynök számítógépének merevlemezén találhatóak.

Nevada/Boston: Vendetta

Dean és Sam egy elveszettnek hitt ismerőssel találkoznak újra össze, James Demonnal. Az emlékezetét vesztett vadásznak fogalma sincs, kicsoda és hogy került ide. Kiderül, hogy James felesége, Missouri egy pokolbeli végrehajtó, Abigor útjába keveredett és meghalt, pedig Sam megpróbálta megmenteni.
Hárman elindulnak, hogy csapdába csalják a démont és megfizessenek neki. Sajnos a bosszú nem sikerül, de Castiel segítségével megtudják, hogy a nő életben van, valószínűleg Bostonban.

 

lasvegas1


Las Vegas: The game of life

A méltán híres Caesar Palace hotel, és kaszinóban nem telnek el napok, hogy ne látogasson oda el több tucat ember,  - de főleg a felsőbb körökbe tartozókból - hogy kipróbálják a szerencséjüket. Hatalmas pénzösszegekről van szó nap mint nap, amit vannak akik elbuknak, de vannak olyanok is, akik szinte hihetetlen szerencsével példátlan vagyonra tettek szert, majd idővel rejtélyes körülmények között eltűntek! Vajon ez csak puszta véletlen lenne?... Spencer, Niki, Jack és Zeke hamarosan megtudják!


gyogyikalandbanner1

Rocky Mountains - Black Forest: Asylum

Aubrey McCoy egy nap arra eszmél, hogy egy számára teljesen idegen intézet szobájában ébred. Hamar tudomására jut, hogy amíg ő eszméletlenül feküdt a bele pumpált nyugtatók miatt, valaki elintézte, hogy átszállítsák a Black Forestben található elmegyógyintézetbe, ami ugyan sokkal jobb körülményeket biztosít a betegeknek, de ottani terve, miszerint megszökik ezzel meg is hiúsult. Megfosztva ottani tárgyaitól most újra kell kezdenie mindent elölről, és kiderítenie, hogy vajon kinek állt szándékában ez a helycsere.
.


ritual


Black Rock: Ritual of the burning man

A kisvárosba vezető úton fél tucat ismerős-idegen találkozik össze. A kocsik leállnak, a város felett hatalmas, szokatlan színű viharfelhő hízik fenyegetően. Egy apáca szörnyű halált hal, a fényképezőgép pedig kis, gonosz, füstszerü alakokat mutat a szerencsétlen nő közelében. Dean, s két ismerőse, Sophie és Lilian átveszik a csapat vezetését a kihalt utcákon át. Leonard és William velük tartanak, míg Valdemar, a vámpír inkább tisztes távolból követi az eseményeket.


timothy


San Francisco: Timothy nagybácsi végakarata

A híres milliomos Timothy Duncan öröklétre szenderül. Végrendeletében vagyonát rokonaira hagyja. A leendő örökösök sorban meg is érkeznek a Duncan villába, köztük Jace Connors, a fiatal vadász is. Seattle Price, az alakváltó némi részesedés fejében felveszi Emily Duncan, az egyik örökös alakját, és így pórbálja megbízói kérésére a teljes örökséget megkaparintani. Dean Winchester egy régi szívesség miatt kerül az események sodrásába, és érkezik a villába.
Mint kiderül, a végrendelet szerint a pénz csak akkor kerül felosztásra, ha az örökösök a villában töltik a hétvégét. Fogalmuk sincs a szörnyű valóságról, és hogy valaki egyáltalán nem szeretné, hogy élve elhagyják a házat.


bunhodesbanner

Los Angeles: Bűn és bűnhődés

Mi lehet a közös egy "önvédő" gyilkosban, egy késelő fúriában és egy "mindenkikedvence" mérgezőben? A rendőrség értetlenül áll a köztiszteletben álló, kedvelt hírességek és áldozataik holteste; és azok különös jelekkel beleégetett-tetovált csuklójuk felett. Csupán abban reménykednek, hogy ez nem egy újdivatú celeb-szekta... Lucifer pecsétje rejtélyének nyomába ered Eden ügynök, Ben és tanítómestere, valamint Aidan Darrow.





Off kalandok


leroy

Játszd újra, Leroy! (helyszín: New Orleans)

A csillogó Kék Mennyország bálteremben tartott Jazz est vérfürdőbe torkollik, amikor az egyik vendéget meggyilkolják. A halott azonban néhány perc múlva életre kel, és a bárban kikapcsolódni próbáló Gary Smith, Aubrey McCoy, Jack Moore, és az újgsárió Cassie Robinson pánikszerűen menekülő vendégek, és a helyszínre érkező rendőrök között találja magát.

 


 
Ajánló