A halál elkezdte ténykedését, aminek következtében a Jelenések könyvének egyik jóslata valóra válik. A holtak felélednek és visszatérnek a mindennapi életükhöz (néhányan előtte revansot vesznek a gyilkosaikon).
Bobbyt látszólag nagyon nem izgatja a dolog, ami a fiúk gyanúját is felkelti. Némi áskálódás után kiderül a nagy titok: Bobby felesége is feléledt.
De mivel az Odaát nem lenne Odaát anélkül, hogy valami szar kerüljön az idillt jelképező palacsintába töltelék gyanánt a dolgok váratlan fordulatot vesznek.

Az ötödik évad azon ritka (gyakorlatilag egyetlen kivétele), ahol nem találtam semmi komolyan kifogásolhatót a történetben. A halál persze még nem szerepelt, de úgy látszik, hogy kezdik végre komolyan venni ezt az egész világvége cécót. (Megjegyzendő, hogy elképesztően későn teszik ezt.) Bobby szempontjából különösen érzékeny rész volt, aminek végre kihasználták a potenciálját és jól aknázták ki a karakterek közötti konfliktusok lehetőségeit.

Látvány szempontjából nézve nem volt igazán kiemelkedő a rész, bár nem is olyan epiód volt, amit agyon kellett CGI-ozni. A sérülések viszont szépen voltak kidolgozva, így a sminkeseknek elismerés jár a munkájukért.

A színészi alakítások. Itt is végre nyugodt szívvel tudok adni ötös a főbb szereplőknek. Jared és Jensen közül az utóbbi kapott nagyobb hangsúlyt meglátásom szerint, de  mindkettena feladattól elvárhatót hozták ki a szerepeikből.

Az idei részek elég vegyes képet mutatnak. Az évad folytatja rossz szokását és az elmegyogyós első évad feeleing után ismét szépen magas ívben leszarja, megerőszakloja, majd megöli a főszálat (fordított sorrendben persze), amikor egy teljesen értemetlen testcserés rész dobnak be, amit talán az ment meg egy tetves nagy 0-ás osztályzattól, hogy képesek voltak valahogy bekapcsolni a főszálhoz, habár ezt olyan sután tették, hogy ehhez képest egy sánta ember 100 méteres olimpikon. Borzalmasan látszik a kreativitás hiánya és látszik, hogy halván lila fongjuk nincs arról, hogy a félévzáró legnagyobb kérdésére akár egy kis infomorzsát adjanak: Vajon hol a fenében grasszál a Halál? Mert ugye nem is lenne Odaát az Odaát, ha véletlenül a fiúk a dolgukat tennék ahelyett, hogy a hátsójukat vakarva várják, hogy a szárnyas Columbo hozzon nekik egy kis nyomot.

Most, hogy jól lefikáztam az 5x12-es feelert talán rátérhetünk arra, hogy az 5x13, 5x14 egy halovány fénysugarat hozott az ötlettelenség éjsötét vermébe.

Anna szabadulása után betört egy videótékába és a Terminátort megnézvén rájött, hogy milyen faja megoldás lenne időparadoxonnal kiiktatni a Winchester fiúkat a nagy képletből. Egyből is spurizik a múltba, de Sam és Dean Casszel karöltve átveszik ebben a bizar sztoriban a stafétabotot Arnoldtól és a szüleik védelmére kelnek, keresve a megoldást, hogy Anna is jól járjon, meg a szüleik is életben maradjanak. Aztán még tiszteltét teszi Mihály is, hogy kiosszon egy jelentős mennyiségű észt és felfedjen egy újabb (melleslesg tök feleslegesen a Winchesterek spíleresítésére szánt) titkot a régmúltból.

Szóval felemás volt a rész, de összeségében végre olyan volt ami miatt komolyabb panaszom már nem volt.

Eztán a Valentin-napi marhulásból kiinduló bizarr történet jöt. Az egymást kannibalizáló szerelmespárok után nyomozva a srácok belebotlanak egy szerelmet osztogató angyalkába. Cas őrült mód nekiáll hamburgert zabálni, Sam pedig ismét démonvérre feni apró szemfogacskáit. A derék szárnyasunk jön rá, hogy itt biza beindult a nagyüzemi zabáltatás minden téren, ami az Éhinség eljötelét jelzi, aki egy szerencsétlen, magatehetetlen zombi hasonmás férfiban materializálódott az anyagi síkon.

Ez volt az a rész, amivel végre elkezdte kielégíteni a fősztori iránti igényemet valamennyire. Az állandóan zabáló Cas jópofa volt, Ámor a nagy medveöleléseivel ütött, Sammy meg újra junkie lett. Az utóbbi momentum talán felfogható úgy is, hogy már nem tudnak mit kezdeni a karakterrel, de reménykedem, hogy kezdenek is valamit ezzel a motívummal, ha már behozták.