Az idei részek elég vegyes képet mutatnak. Az évad folytatja rossz szokását és az elmegyogyós első évad feeleing után ismét szépen magas ívben leszarja, megerőszakloja, majd megöli a főszálat (fordított sorrendben persze), amikor egy teljesen értemetlen testcserés rész dobnak be, amit talán az ment meg egy tetves nagy 0-ás osztályzattól, hogy képesek voltak valahogy bekapcsolni a főszálhoz, habár ezt olyan sután tették, hogy ehhez képest egy sánta ember 100 méteres olimpikon. Borzalmasan látszik a kreativitás hiánya és látszik, hogy halván lila fongjuk nincs arról, hogy a félévzáró legnagyobb kérdésére akár egy kis infomorzsát adjanak: Vajon hol a fenében grasszál a Halál? Mert ugye nem is lenne Odaát az Odaát, ha véletlenül a fiúk a dolgukat tennék ahelyett, hogy a hátsójukat vakarva várják, hogy a szárnyas Columbo hozzon nekik egy kis nyomot.

Most, hogy jól lefikáztam az 5x12-es feelert talán rátérhetünk arra, hogy az 5x13, 5x14 egy halovány fénysugarat hozott az ötlettelenség éjsötét vermébe.

Anna szabadulása után betört egy videótékába és a Terminátort megnézvén rájött, hogy milyen faja megoldás lenne időparadoxonnal kiiktatni a Winchester fiúkat a nagy képletből. Egyből is spurizik a múltba, de Sam és Dean Casszel karöltve átveszik ebben a bizar sztoriban a stafétabotot Arnoldtól és a szüleik védelmére kelnek, keresve a megoldást, hogy Anna is jól járjon, meg a szüleik is életben maradjanak. Aztán még tiszteltét teszi Mihály is, hogy kiosszon egy jelentős mennyiségű észt és felfedjen egy újabb (melleslesg tök feleslegesen a Winchesterek spíleresítésére szánt) titkot a régmúltból.

Szóval felemás volt a rész, de összeségében végre olyan volt ami miatt komolyabb panaszom már nem volt.

Eztán a Valentin-napi marhulásból kiinduló bizarr történet jöt. Az egymást kannibalizáló szerelmespárok után nyomozva a srácok belebotlanak egy szerelmet osztogató angyalkába. Cas őrült mód nekiáll hamburgert zabálni, Sam pedig ismét démonvérre feni apró szemfogacskáit. A derék szárnyasunk jön rá, hogy itt biza beindult a nagyüzemi zabáltatás minden téren, ami az Éhinség eljötelét jelzi, aki egy szerencsétlen, magatehetetlen zombi hasonmás férfiban materializálódott az anyagi síkon.

Ez volt az a rész, amivel végre elkezdte kielégíteni a fősztori iránti igényemet valamennyire. Az állandóan zabáló Cas jópofa volt, Ámor a nagy medveöleléseivel ütött, Sammy meg újra junkie lett. Az utóbbi momentum talán felfogható úgy is, hogy már nem tudnak mit kezdeni a karakterrel, de reménykedem, hogy kezdenek is valamit ezzel a motívummal, ha már behozták.